-->

Ivett

Anonim Ivett.

Ivett bolti eladó végzettséget szerzett és életét is egyre nagyobb önbizalommal szervezi. Családjában ő az első nő, aki szakmát szerzett!

 „… sose hittem volna, hogy idáig eljutok. Mikor egyre jobban kezdtem járni az iskolába, és napról napra, hétről hétre jártam, hihetetlen volt. Nem tudtam elhinni, hogy most itt vagyok, itt ülök és tanulok, és ezt én csinálom, hogy tanulok. És akkor megerősödött bennem, hogy igen itt vagyok, ez nem álom. És utána, mikor már a vizsgán túl voltam, nem hittem el, hogy én erre, erre képes vagyok.

Ivett öt kisgyerekét egyedül nevelő nő, akinek még sosem volt hivatalos munkaviszonya. Egy kisváros legszélső utcájában nőtt fel, az általános iskola befejezése után bolti eladónak kezdett tanulni egy speciális iskolában, de a sulit nem fejezte be, a csak 5 osztályt végzett, egész életében gürcölő édesanyja tanácsai ellenére sem. Amikor egyedül maradt a gyerekekkel, hosszú távra nem tudott eredeti családjához hazaköltözni, mert a kis lakásban nem fértek el, így egy anyaotthonban kezdte önálló életét. Miután legkisebb gyereke bölcsibe ment, a félénk, szorongó fiatal nő összeszedte minden bátorságát és ismét tanulni kezdett.

Szerette volna megvalósítani azt, amit már gyerekként eltervezett és tényleg bolti eladó akar lenni. Az iskolába (a csapat egyetlen roma tagjaként) nagyon izgulva kezdett járni, az első alkalommal pánikrohamot kapott. Félt attól, hogy nem fog menni, attól, hogy mi lesz közben a gyerekeivel, félt mindentől. A szociális munkás és a szállón dolgozó team, valamint az Ivett mellett álló egyházi gyülekezet rengeteg energiát tett a család támogatásába, így Ivett 2020 márciusában, a kijárási korlátozások előtti utolsó héten sikeresen letette az elméleti vizsgát.

Ivett 2020 nyarán gyakorlatból is levizsgázott, szakmát szerzett és immáron végzett bolti eladó!

„… Nagyon, nagyon büszkeséggel töltött el és önbizalommal. El tudom mondani a gyerekeknek, hogy hiába vagyunk csak így, egymásnak, de azért ezt anya elérte. Úgyhogy remélem, hogy a gyerekeknek ez jó példa lesz. Most nagyon futok, hogy el tudjak helyezkedni ebben a szakmában és kicsit félek, de dolgozni fogok, és a gyerekeimnek, meg a családtagjaimnak elmondhatom majd azt, hogy letettem ezt a szakmát, el is tudtam benne helyezkedni, és egyedül vagyok, de sikerült. Úgyhogy ez a tervem és ki fogok tartani.

A sikeres vizsga után Ivett elkezdte szervezni az életét. A gyerekek apukáival való kommunikáció, kapcsolattartás gyakoribbá vált, a legkisebb gyermeket beszoktatta a bölcsődébe, munka és lakásügyben naponta intézkedik. Nagyon úgy néz ki, hogy előbb utóbb tényleg boltban fog dolgozni, és mivel kedves, segítő személyiség, biztosan szeretni fogják a vásárlók.

Családjában Ivett az első nő, aki szakmát szerzett!

„… Nagyon szeretném a gyerekeimnek megadni, amit én nem tudtam átélni az én életem során. Szeretném őket felnevelni, normális, szép módon. Ha messzire nézek, akkor bízok abban, hogy lesz egy saját lakásunk, dolgozok és a gyerekeim szépen tanulnak, mert a jövőjük függhet ettől. Bízok benne, hogy így lesz. Úgyhogy ez a vágyam igazából.

Ivett tanulásához a 2019-ben a Swimathon révén gyűjtöttük össze a pénzt. Köszönjük követeinknek, adományozóinknak, és a Ferencvárosi Közösségi Alapítványnak!

A fotón nem Ivett látható.

2022. március

Legyél Támogató!

Segítesz, hogy valaki, aki most még hajléktalan, ne legyen mindig az?

Adományoddal Te is sokat tehetsz azért, hogy mások is elindulhassanak. Ha Te hiszel bennük, azok az emberek, akik már szinte mindent elvesztettek, újra hinni kezdhetnek önmagukban.

Támogass!